Search
  • Ferenczi Beáta

EGYÜTTMŰKÖDÜNK: Perinatus Alapítvány - életTÉRképek csoportok Debrecenben


Egynapos önismereti sajátélményű csoportok: Változás – Kötődés – Elengedés – Határok – Érintés- Félelem helyett szeretet - témákban.

A csoportsorozat születésünk tér-képének egy-egy részletét segít beazonosítanunk és feldolgoznunk, ezáltal érettebb viselkedési formákat alakíthatunk ki. Ez a térkép a belső utazásainkban, álmainkban sokszor tükröződő tér-kép, amely nyomravezetőnkül szolgálhat az önismeret titokzatos mélységeiben. A sorozat öt kiemelt témájára a születés élménye jelentős hatást gyakorol, ezek adják az egyes csoportok vezérfonalát (elengedés, érintés, kötődés, változás és határok).

Az egyes részek egymással nincsenek közvetlen összefüggésben, külön-külön is látogathatóak.

Születésünk alapvető mintázatai összetett módon befolyásolhatják későbbi érzelmi működésünket. Nehéz elképzelni, hogy a világrajövetel egyes mozzanatai összefüggésbe hozhatók mindennapi életünkkel, örömeinkkel, fájdalmainkkal, hiszen látszólag semmiféle közvetlen tapasztalat, emlék nem utal erre. Ugyanakkor elakadásaink érzelmi feldolgozó folyamata segíthet kioldani olyan feszültségeket, melyeket születésünk óta hordozunk magunkban. Valamennyi csoporton használjuk a megosztás, a lélektani napló, a vezetett imagináció és a rajzolás módszerét. Az egyszerű testmunka-gyakorlatok szintén utat mutathatnak rejtett nehézségeink és vágyaink felfedezéséhez.

VÁLTOZÁS Hogyan viszonyulunk a változáshoz? Mennyire nehezen vagy könnyedén rugaszkodunk el régi, megszokott környezetünktől, és kerülünk új munkahelyre, teremtünk új otthont vagy lépünk be egy új kapcsolatba? Mindez összefügghet születésünk mintázatával is. Világrajövetelünk életünk első nagy változása, mely mintha energetikailag és érzelmileg meghatározná későbbi változásaink módját. Túlságosan sokáig ragaszkodunk-e a régi dolgokhoz, vagy könnyedén, szinte szívtelenül lépünk tovább? Egy-egy döntés előtt sokszor érthetetlen kitérőket teszünk, vagy éppen tehetetlenül vergődünk. A csoporton megvizsgáljuk, hogyan is történik velünk a változás, és hogyan tudunk jobban felkészülni életünk fontos pillanataira.

KÖTŐDÉS A magzat már egészen kicsi korában egy külön szervet növeszt, hogy létrehozza az életben maradásához szükséges kapcsolatot. A köldökzsinór és a méhlepény születésünkkor feleslegessé válik, kötődésünk egyfajta lelki köldökzsinóron keresztül, az etetés és gondozás fizikai kontaktusát kiegészítve alakul ki. Ez az édesanyánkhoz és családunkhoz fűző lelki köldökzsinór fokozatosan alakul át egészséges kötődéssé, kapcsolódási készséggé bennünk. Felnőtt korunkra ez képezi a felelősségvállalásunk, a házastársi kapcsolatunk és a világ iránti bizalmunk alapját. A csoporton szemügyre vesszük kötődéseinket, hogy a felesleges nehézségektől lassanként megtisztítsuk kapcsolatainkat. A “szabadon kötődés” a másik ember számára is érzékelhető szeretet lehetőségét teremti meg, általa úgy tudunk létezni, hogy természetes felelősséggel vállaljuk világban betöltött szerepünket.

HATÁROK A születésünk elválaszthatatlan része a „határok átlépése”. A határ két oldalán egészen más lehet a helyzet. Amikor a házból kilépünk a kertbe, megváltozik a tér tágassága, a védettség érzése, és egészen mást teszünk kint, mint bent. Kapcsolataink is bonyolult határok között zajlanak. Tudjuk-e tiszteletben tartani mások igényeit, tudunk-e nemet mondani, amikor arra van szükség, és tudunk-e merev határainkon ajtót találni, ha például meg kell vigasztalnunk valakit? A csoporton megvizsgáljuk énünk határait, és azokat a készségeinket, melyek néha önkéntelenül, máskor tudatosan segítenek határaink egészséges fenntartásában, formálásában.

ÉRINTÉS

Magzati korunkban folyamatos áramlásban élünk. Az édesanya teste és a magzatvíz állandóan körülveszi, gyengéden simogatja a magzatot. Megszületésünk után ennek folytonossága egyik pillanatról a másikra megszakad, és túlságosan kevés érintésben van részünk. Megtörténhet, hogy a születés után a kisbaba a hiánytól, a rossz érzéseitől fokozatos elszigetelődéssel szabadul meg. Nagyon sok felnőtt van, aki a természetes emberi közelséget, érintést nehezen tudja elfogadni, nem esik jól számára. Mások örömmel ölelik meg egymást, keresik a közelséget és az intimitást. Hangulatunktól, életkorunktól, tapasztalatainktól függően sokféleképpen reagálunk az érintésre. A csoporton az érintéssel kapcsolatos kérdéseink és szükségleteink kerülnek a fókuszba.

ELENGEDÉS Ha azt halljuk, veszteség, gyász, a legtöbben súlyos fájdalmainkra, elvesztett szeretteinkre, be nem teljesült reményeinkre gondolunk. Nehéz elképzelni, hogy a kisbaba ragyogó mosolya mögött a gyász fájdalmával is küszködhet. Azt hisszük, “csak” a hasa fáj, pedig sokszor elvesztett biztonságát siratja, az anyaméhből való kilépés veszteségét próbálja elmondani, lereagálni a saját nyelvén. A csoport a gyászfolyamat elméleti feltérképezése mellett arra is lehetőséget kínál, hogy megvizsgáljuk elakadt gyászainkat, és egy újabb lépést tegyünk a feldolgozás útján. A veszteségek számbavételekor figyelmet szentelünk a baba felnőtt mindennapjainkban nehezen tetten érhető gyászának is, ami nem ritkán érthetetlenül nehéz fájdalmak formájában jelenik meg.

FÉLELEM HELYETT SZERETET

Gondoltál-e arra, hogy a szeretet nem csak abból áll, hogy adunk egy másik embernek valamit, hanem azt is jelenti, hogy egy nehéz konfliktusban is őszintén beszélünk arról, mire van szükségünk? Tudsz-e nem csak meghallgatni valakit, hanem megosztani barátaiddal bizonytalanságot, félelmeket? Meg tudod-e hallani azt is, amikor valaki elégedetlen veled, vagy más megoldást javasol? Talán neked is nehéz arra gondolni, hogy legerősebb félelmeid talán egészen pici csecsemőkorodból származnak. Mindezeket az orvostudomány és a pszichológia egzakt tudományos eszközökkel az egész világon kutatja, annyira nagy jelentősége van a stressz felismerésének.

A csoporton segítünk a mindennapi helyzetekben új megoldásokat találni az elhallgatás, a védekezés vagy a magyarázkodás helyett, hogy elérhessük a szeretetteli nyitottságot. Ajánljuk a csoportunkat azoknak, akik nehezen boldogulnak családtagjaikkal, esetleg társ- vagy egyéb függőségben szenvednek. Egyre többen szeretnék megtanulni a szeretetteli kapcsolódás, az intimitás útját párjuk, gyermekük vagy szüleik felé, ezért már gyermekük születése előtt érkeznek.  Így időben kialakíthatják saját eszközeiket, hogy  gyermekük fejlődése érdekében bölcsen élhessenek anyai vagy apai hatalmukkal.

Érdeklődés és jelentkezés:

eletpszichologia@gmail.com

beaferenczi@gmail.com

www.facebook.com/eletpszichologia



3 views